2019-ben, vagy 18-ban írtam, csak nem volt időm letisztázni. Azóta megismertem a lacani pszichoanalízist, a covidjárványt és az orosz-ukrán háborút. Ugyanezt tudom mondani, csak az akkorinál is nagyobb meggyőződéssel:

A minap olvastam, hogy Soros György azon gondolkodik, hogy miért nem működnek úgy a befektetései és a nyitott társadalom gondolata, mint régen, például húsz-harminc éve. Félreismerte volna az emberi viselkedést, a pszichológiát? 

Alapvető, hogy szeretnénk jól érezni magunkat. A humanizmus alapgondolata, hogy törekedjünk arra, hogy a lehetséges legnagyobb örömet okozzuk cselekvésünkkel az emberek összességének. Ez jól megfér az individualizmussal, hiszen az összes ember közül valószínűleg magunkat ismerjük a legjobban, tehát, a saját boldogságunkon tudunk a leghatékonyabban dolgozni, így a humanista erkölcs szerint is egész komoly szeletet szánhatunk az időnkből saját magunk számára, így szolgáljuk legjobban az "emberek összességét".

Idáig egyszerű a történet, de vajon milyen motivációk hajtanak bennünket? A hagyományos humanizmus szerint az életben maradás és a fájdalom csökkentése, a hosszútávú örömérzet maximalizálása (ami jelentősen összefügg a fajfenntartási ösztönnel, Freud szerint is). A marxizmus is abból indul ki, hogy az ember magának (és embertársainak) a legjobbat akarja, csak az uralkodó osztály ármánykodásai  (saját boldogságuk maximalizálása) miatt hajlandóak az emberek halomra gyilkolni egymást. Eleinte Freud szintén a hagyományos értelemben vett boldogságérzet maximalizációjában gondolkodott, de később felfedezte a halálösztönt. Az önző gén elméletből sem következik az, hogy minden egyednek az összes fajtársa számára az életet, a boldogságot kellene kívánnia. Úgy tűnik, bizonyos helyzetekben egyes egyének akár azon az áron is rosszat akarnak másoknak, hogy az a teljes emberiségnek, vagy akár még saját magának is negatívan befolyásolja a boldogságérzetét.

Talán ismét a halálösztönnel összefüggő jelenségkörrel (agresszió, gyűlölet, rosszakarat, rosszindulat) találkozott Soros öregkorára? Erről szól Thomas Mann Varázshegyének Hó című fejezete is. Vagy a közép-amerikai kultúrák tömeges emberáldozatai. De az Óvilág véres háborúi is. És az a tény is, hogy a világ legnagyobb vallását az emberáldozat borzalmára való ráeszmélés indította útjára és tartja pályáján, ez adja az érzelmi töltetét. Jelenlegi, második világháború utáni nyugati világunk békéjének biztosításában is jelentős szerepe van az emberáldozat borzalmára való rádöbbenésnek. 

A tőke olyan felhalmozott eszközök összességét jelenti, amelyekben az ember akarata tükröződik, aminek elsődleges feladata, hogy az ember akaratát egyrészt kifejezze (akkor is, ha az az akarat romboló, agresszív akarat), másrészt szolgálja; és ezt a definíciót a fentiek értelmében el kell különítenünk attól, ahogy egyesek gondolnak a tőkére: mint az emberek összegzett boldogságérzetét maximalizáló eszközökre. Maximum a nyugati,  a jelenlegi állami és piaci berendezkedésben hívő emberek összesített vágyát tudjuk megbecsülni és megvalósítani piaci eszközökkel.  Ugyanis az Iszlám Állam számára például egy keresztény templom puszta létezése is rossz érzést okoz, szívesen elpusztítanák azt. Vagy egy sztriptízbáré szintén. Egy kocsmáé is. Honnan tudhatnánk, hogy nem azok vannak-e többségben a világban, akiknek szintén bosszúságot okoz ezek közül valamelyik létezése? Hogy nem születik-e egyszer egy akarat, amely ténylegesen elpusztítja a sarki kocsmát, mert alkoholt árusítanak benne? Vagy akármiért?

A történelem menetében az emberiségben megjelenő, különböző irányú akaratok jelennek meg. Ezek az akaratok, az azokhoz tartozó erők viszont állandóan változnak. ezért a tőke értéke is változik, akár gyorsabban és radikálisabban, mint képzelnénk. Egy gazdasági válság során meglepően gyorsan változik az eszközök értéke: ez a pénzügyi jelenség számunkra úgy csapódik le, hogy a termékek sokáig nem valódi értékük szerint jelentek meg a piacon, valami (agresszív marketing, csalás az adatokkal, rossz szándékú, korrupt politikai tényezők által létrehozott jogi környezet, stb...) torzította azt. Sajnos az igazság az, hogy ezek a torzítások sokkal nagyobbak lehetnek, mit amit el szoktunk képzelni, még mindig nincs jó eszközünk az összboldogság szolgálatára való alkalmasság korrekt mérésére, a tőzsdén, meg a parlamentben is messze nincs reprezentálva minden akarat. Így sajnos bármikor kiderülhet, hogy az általunk ismert és szeretett világ össze tud omlani, pusztán azért, mert alulbecsültük a halálösztön kordában tarthatóságát. Hogy nem ismertük eléggé magunkat, az embert. A sorozatos válságok azt mutatják, hogy a tőzsdén megnyilvánuló akaratok a kapitalizmus logikáján belül sem ismerik saját magukat, nemhogy az ezen kívül eső világ. 

Fel is tehetjük magunknak a kérdést: ha a világ tőkéjének pénzben kifejezett érték szerint jelentős része városi épületekben koncentrálódik: vajon reális ez? Ha a városi lakások ára, és bérleti díja gyorsabban növekszik, mint az itt végzett munka értéke, akkor a dolgozó ember vagyona nem csökken összességében? Akkor ennek a rétegnek nem épp gazdasági válságként jelenik meg a jelenlegi (2018-ban írom) konjunktúra? Ha nem, akkor nincsenek átverve? Az átverés eredménye nem az újabb válság? Vagy ez a volna dolgozó, kevés saját tőkével rendelkező osztály számára a gazdasági realitás? Ha pedig ez a gazdasági realitás, akkor előbb-utóbb megéri vidékre költözni, és onnan végezni a számítógéppel egyre könnyebben végezhető távmunkát (annak, aki ilyen jellegű tevékenységet végez). Nekem mégis inkább úgy tűnik, hogy túlságosan jó a városi élet marketingje. De sokra nem megyek a megérzéseimmel (maximum vehetek vidéki lakást, befektethetek vidéken, ha erős ez az érzésem), amíg nem ismerem embertársaim tudatos - és tudattalan, jelenleg nem megjelenő, de a jövőben realizálódó - motivációit, csak találgatok, persze erről szól a piacgazdaság. A lényeg az, hogy szerintem sokkal távolabb állunk önmagunk és embertársaink megismerésétől, mint azt gondolnánk, ezért érhetek komoly meglepetések a történelem menetét illetően (ahogy a helyes önismeret hiánya az ember személyes életében is sokszor fájdalmas meglepetésekhez vezet). Kiderülhet egyszer, hogy nem akarjuk mi annyira ezt a városi, kapitalista kultúrát, mint ahogy most gondoljuk - ráununk jelenlegi életünkre. Félreértés ne essék: ezt nem a vágyaim mondatják velem, sokkal inkább a realizmus, a "vészmadárkodás". Tehát én maximálisan úgy ismerem magamat, hogy a jelenlegi keretek fenntartásában, egy nyugodt, békés külvilág létében vagyok érdekelt.

Budapesten (ahol sok beépíthető terület van még) milyen haszna van annak, ha felhőkarcolót épít a MOL? A felhőkarcoló építés megtérülésének számításakor bizonyos súllyal esik a latba az adott épület reklámértéke: azaz az, hogy a nagyobb épület a hatalom jelképe, ami önmagában marketingértékkel bír: fallikus szimbólum. A középkorban a városok vetélkedtek, hogy melyikük építi a legmagasabb templomtornyot. A fáraók vetélkedtek, hogy kié lesz a legmagasabb piramis, a munkálatok során valószínűleg számtalan rabszolga veszítette életét. Jó volt az emberiség "összboldogságának", hogy felépítették ezeket, Ezek a pőre akarat kifejeződései, önmagukban nem okoznak boldogságot az embereknek (maximum annyit, amennyit a szépségük, grandiózusságuk okoz), de tulajdonosuk nagyságát fennen hirdetik. Amikor hasznos - értsük a hasznosságot, mint az emberek többségének boldogságát szolgáló mértéket - funkcionalitástól mentes épületek épülnek, akkor baj van. Persze, a piaci logika azt diktálja, hogy ezek is hasznosak, ha megépülnek, hiszen azért épülnek meg. Ez az jelenti, hogy a pénz azoknál van, akik építtetnek, viszont a pénz alapvetően csak egy papírdarab (vagy információegység a bankszámlán), vajon a pénz párosul-e az emberiség hosszú távú akaratával? Vagy ma még meg akartuk azt a felhőkarcolót építeni, holnap meg csökken az iroda bérleti díja, majd üresen fog állni, aztán benövi a gaz? Esetleg valaki majd le akarja rombolni? Ekkor a felhőkarcoló építési költsége nem fog megtérülni. Ilyen esetben ekkor ki vert át kit? Saját magunkat vertük át, mert nem ismertük magunkat eléggé.

Az a törekvés, hogy a magunk által világ középpontjának tartott pontot (értsünk itt akár földrajzi pontot, akár tájékozódási pontot világképünket, életvezetésünket illetően) mások is annak tartsák, egészen agresszívvá tud tenni bennünket. Ilyen tájékozódási pont, egyúttal fallikus szimbólum a totemikus pózna, a piramis, a Bábel tornya, a templomtorony, a vártorony, a felhőkarcoló, stb... Nemcsak ezek megépítésére irányulhat akarat, hiszen annak a hatalomnak az ellensége, amit ezek szimbolizálnak, le akarja rombolni ezeket. Pedig ezek nem gyárak, nem szántóföldek, nem kórházak, nem iskolák: nem szolgálják közvetlenül az életösztön kielégítésére irányuló boldogságot, csak jelképek. Ha valaki a templomépítésen dolgozott, talán jobban járt, mint ha képromboló hadjáratban veszítette volna a fél karját és kínok között vérzett volna el. De ha 3D nyomtatóval épített közösségi térben adja át a gondolatait másoknak, talán még jobban jár  (azaz szerintem az ember érdeke a gazdasági és társadalmi fejlődés, nem pedig hősként meghalni). De elképzelhető, hogy valaki mégis a hadjáratot élvezi a jobban. Szerintem aki így gondolkodik, az nem autentikus, de nem tudok mit tenni, nincs elég "karizmám, személyes meggyőzőképességem, hogy ezt "elhitessem másokkal" (vagy, meggyőződésem szerint: felszínre hozzam bennük). Jézus szavait önkéntes áldozata nyomatékosította, így talán valamivel békésebb, normálisabb hellyé vált a világ, mint előtte. A mai, elég békés, fejlődő nyugati világunk létrejöttében a két világháború áldozatai fölött való elborzadásnak nagy szerepe van. 

Ezt csak azért írom, hogy törekedjünk önmagunk jobb megismerésére, különben még nagy csalódások érhetnek, aztán majd siránkozunk, hogy erről nem volt szó, ha itt a válság, vagy a háború. És nyomjuk el a halálösztönt!